RSS

április 2014 havi bejegyzések

Ovis élet

Két hét szünet után elkezdtük újra az ovit és a sulit. Fanninak mindegy volt, hogy kezdődik vagy sem. Bence a szünet utolsó napjaiban azt mondta, hogy azért hiányzik egy kicsit a suli. Lilla viszont a szünet első és utolsó napjaiban másról sem tudott beszélni, mint ovis barátairól. Nagyjából ez fedi is a gyerekek mostani hozzáállását a dolgokhoz. Fanni kezdeti lelkesedése alább hagyott kicsit. Türelmetlen kicsit, szeretné, ha mindent értene, minden már menne. Mi mindenhonnan azt halljuk, hogy 1 év, mire tökéletesen értenek mindent, és jól kommunikálnak, két év, mire perfektek lesznek. Ez nyilván neki nem hangzik így túl biztatónak. Azért szerencsére ezek csak pillanatnyi letörések. Ma is széles mosollyal jött ki, mert a nap végi értékelésen kapott egy dicséret lapot írásbeli összeadásért és kivonásért. Bence egyre többet barátkozik, egyre jobban érzi magát. Halad az angollal is. Persze nehéz. Most éppen minibeasteznek. Magyarul ezek gerinctelen kisállatok, rovarok, bogarak, csigák, pókok, giliszták, lefordítva mini szörnyek. Házi, hogy a könyvtárból vegyünk ki könyvet róluk, forgassuk. Fanninál és Bencénél is sokszor plusz nehézség, hogy eltérő dolgokról tanulnak, és nem elég nekünk most angolul megtanulni a dolgokat, hanem előtte gyorstalpaló magyar is megy. Például a minibeasteknél nem elég megtanulni a szárnyat, lábat, hanem most hajrá fej-tor-potroh először magyarul, aztán angolul. Most minden minibeast, a matektól a dalokon át, a kreatívkodáson keresztül az olvasás… minden.

Végül pedig Lilla. Eszméletlenül élvezi az ovit. Ma például az egyik kislánnyal kézen fogva mentek be. Van négy barátja, Jibs (Dzsibsz), Jázmin, Alex és egy másik kislány, a neve rejtély. Az oviban soha nem történik semmi, úgy kell kiszedni belőle, de általában akkor mindig a barátairól beszél. A nagy szerelem Jibs volt, majd ő lesz a férje, itt tartottunk a szünetben. Aztán mikor újra mentünk az egyik délután feltette a következő kérdést: – Anya, te szerelem-szakértő vagy? Mondanom sem kell eléggé meglepődtem, kérdeztem, hogy esetleg tanácsra lenne szüksége. Aztán hosszasan magyarázott valamit, aminek se füle, se farka nem volt, és lapozott is. Később derítettem ki, hogy a Jégvarázs meséből származott a kérdés. Aztán utána azzal állított haza, hogy Jibs már nem a barátja, most már inkább Alexet szereti. Jibs mindig megeszi a gyümölcseiket. Kérdeztem, hogy Jibs ilyen csíntalan. Nem, Jibs rossz. Röviden és tömören, és ő nem szereti a rosszakat. Nem sokára kideült aztán, hogy  “Jibs-t más NŐ(!? – nem tudtam hogy tartsam vissza a nevetést)” is szereti, méghozzá Jázmin. Jázminnal a barátság ettől függetlenül nem szakadt meg, vele mentek be ma kézen fogva. Aztán ma azt közölte, hogy “Alex egy normális gyerek”. Megnyugodtam. Ha ő mondja! Aminek nagyon örülök, hogy ahogy én látom, a barátság nem egyoldalú, ő is fontos a többieknek. Jázmintól egy mini Ariel figurát is kapott, őrzi is nagy becsben. Szóval így zajlik nálunk az ovis élet.

Még jó, hogy csak 3 órát járnak egy nap!

 

 

 
1 hozzászólás

Szerző: be április 30, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

Az első hat hónap (meg egy kicsi)

Körülbelül hat éves tervezés után tavaly nyár végén eljött a végső döntés, irány London. A döntés pillanatától az utazásig első pillanatra hosszú idő telt el, de a valóságban egy pillanat alatt elszállt. Első körben az információ gyűjtéssel foglalkoztunk, hogy érdemes-e elindulni, s ha igen, akkor hová. Aztán a több oldalról kapott információk sokasága után eldöntöttük, hogy a legmegfelelőbb hely London lesz. S ekkor jött az igazi izgalom, hogy és miként jussak el oda. Egy volt kollégám, aki az információk begyűjtésében is részes volt, segített az indulásban. Megengedte, hogy első körben lakhatok nála, és az elhelyezkedésben is mindenféleképp segít. Innentől éreztem, hogy most már egyre jobban közeleg az indulás, gyorsan meg is vettük a repülőjegyet. Ettől a pillanattól kezdve a nyakunkba szakadt rengeteg intézni való. De sürgetett az idő, ezért haladni kellett vele. Autóeladás, bőröndvásárlás, kések éleztetése, és sok olyan hivatalos dolog, amire az ember nem is gondolna. Az otthoni munkahelyen eltöltött utolsó munkanap nem mondható életem legjobb napjának, de azt sokszorosan felül múlta az indulás reggele. Párás szemmel, de elszántan elindultam a Szigetországba. Egy bő két órás repülőút után, aminek az unalmas részeit átaludtam, a maradékban pedig a mellettem ülő jajjongását hallgattam (“Mindjárt meghalok úgy fáj a fejem, mikor érünk már oda?” – Tényleg kutyául nézett ki.) megérkeztem Lutonba. Ekkor kezdődött a kálváriám. Már a határőr abba belekötött, hogy baseball sapka van a fejemen. Kicsit megijedtem, nehogy emiatt ne jussak be az országba. Ezen túlverekedve magam a csomagbegyűjtés következett. A két bőröndömet gyorsan megszereztem, már csak a biciklim hiányzott. Ekkor vettem észre, hogy oldalt, egy ajtón keresztül fog megérkezni. Ki is nyílt és láttam, hogy ott a doboz. Segítőkészen indultam a dobozom irányába, majd rám szóltak, hogy a vonal túloldalán van az én helyem. Ezek után egy bevásárló kocsihoz hasonlító alkalmatosságot szereztem és elindultam a busz irányába két 110 literes utazó bőrönddel és egy akkora dobozzal, amiben a biciklim elfér. Így kellett bejutnom egyedül London belvárosába. Hát nem volt egyszerű. Azt még nem is tudtam, hogy az elvben Londonba tartó buszról igazából 10 perc utazás után át kell szállni egy ugyanehhez a társasághoz tartozó másik buszra. Az első csak Lutonon belül közlekedik, a második visz be Londonba. Ott már volt segítségem, a korábban említett volt kollégám értem jött. Mint utóbb kiderült két hétre költöztem hozzá Dél-Londonba. Az angolszász szokásokhoz híven a munka nem teljesen úgy alakult, ahogy azt mondták, heteket kellett volna várni a munkakezdésre. Ezért az időm nagy részét munka és albérlet kereséssel töltöttem. Az albérlet volt az egyszerűbb, mert a Londoni Magyarokon keresztül béreltem egy ágyat, egy kilenc fős házban. Az első kérdésük az volt, hogy ilyen külsővel, hogy hogy épségben vagyok még Dél-Londonban, ugyanis nem a legbiztonságosabb és “legvilágosabb” környék.

Sajnos nem tudtam egyből költözni, erre még két hetet kellett várnom. Mint utólag kiderült jó volt ez a két hét, mert ahogy jártam a várost munka után, végig tudtam nézni London nevezetességeit.

Minden nagyon furcsa volt, de nem megszokhatatlan. Egy emeletes buszon például csak elsőre tűnik olyan izgalmasnak az utazás. 14 év folyamatos vezetés után konkrétan rosszullét tudja elkapni az embert, amikor a másik oldalon ülve a másik irányba indul el a jármű, és még plusz kilengése is van a busznak. A körforgalmakról meg ne is beszéljünk. Ehhez képest most már egy jó ideje biciklivel járok dolgozni. Az első két hétben a túlélő étel és az ételek királya a minden sarkon kapható csípős csirkeszárny volt hasábbal. (KFC olcsóbb kivitelben.) Minden reggel úgy szerettem volna egy igazán jó kávét, és a kollégám lakása felett volt is egy kávézó, de hamar rájöttem, hogy sem ott, sem a város többi kávézójában sem lehet jót inni. Pont olyan, mint a város, felhígult. Az viszont pozitív élmény volt, hogy a szemközti kis üzletben a friss fűszernövényektől elkezdve egzotikus dolgokon keresztül, minden kapható. És ez igaz a város minden pontján.

Sosem gondoltam volna, hogy úgy szárítom a ruhát, mint a filmekben. Abban a kis garzonban, ahol laktam se hely, se levegő nem volt arra, hogy kiteregessen az ember, ezért a vizes ruhákkal elbuszoztam egy szárítóig. Igazi filmbéli jelenet, hatalmas gépek fa padsorral, bedobálod a vizes ruháidat, majd a zsebedből előkotrod az aprót és már indul is a gép. Mindenki ott ül a saját szárítója előtt. Maga a szárítási folyamat fél és háromnegyed óra közti időt vett el az életemből. Ha kész volt, indulás vissza a busszal. Másik furcsaság, hogy menet közben figyelni kellett a villanyórára is, nem azért, hogy ne legyen túl sok a számla, hanem azért, hogy egyáltalán legyen áram. Ugyanis a már említett szemközti kis üzletben egy pendrive-szerű valamit kellett tölteni pénzzel, amit ha beledugsz az órába az leveszi a pénzt, és így van villany a lakásban. Ha elfogy a pénz az áram is megszűnik.

A költözés pillanatáig sajnos még mindig nem volt munkám. A költözés sem volt túl egyszerű, mert a ház Észak-Londonban van, és Londonban többen laknak, mint Magyarországon. Az északi és déli részek elég messze vannak egymástól, így muszáj volt taxiznom. De végre lett egy saját ágyam és a ruháimat is ki tudtam pakolni a bőröndből, mert eddig egy garzonlakásban egy kempingágyon aludtam/éltem.  A lakás egy személynek tökéletes, de két fiúnak nem volt túl komfortos. Az új lakhelyem Tottenhamben volt, foci kedvelőknek a stadiontól 5 percre. Meccsnapokon már délelőtt a kocsmában ült mindenki beöltözve, este meg mintha csak én is a stadionban ültem volna, olyan hangerővel hatott a szurkolás. A házban csak magyarok laknak, nekem egy két fős szobában volt a helyem. Szerencsémre egy szakács srác volt a szobatársam, aki ráadásul még nógrádi is. Rajta keresztül sikerült végül elhelyezkednem. Lakás és munka kipipálva. A lakás egyébként egy emeletes ház volt, eredendően normális méretű szobákkal, amikből sok kis szobát csináltak. Így tudtunk lakni kilencen egy talán ha két vagy három hálószobás lakásban. Az alaptársaság teljesen jó volt, de magyar szokáshoz híven mindenhol van összeférhetetlen, itt egy párral volt gond. Igaz, ők az én szobatársamról mondták, hogy összeférhetetlen és nem lehet vele élni (az egyik legcsendesebb ember a házban). A baj az, hogy a pár nőtagja 4 éve él Angliában, de egy hónapnál többet még nem dolgozott, ezért van ideje mindenki mással foglalkozni, csak nem a saját dolgával. Amúgy itt egy jó társaság alakult ki a 20 évestől az 50 évesig. A házban a közös helyiség a konyha és egyben étkező volt. Minden este (éjszaka), amikor már mindenki végzett a munkájával itt tartottunk élménybeszámolót és itt pihentünk meg pár sör társaságában. Ahhoz képest, hogy Angliában vagyunk az emberek nagy százaléka lengyel, de legalábbis nem angol sört iszik, ugyanis mindenhol lehet kapni és ez a legolcsóbb. 1 font alatt nem lehet venni sört, de a lengyel söröknél mindegy, hogy milyen márka, mennyi alkoholtartalmú, 1 font. Mindenkinek megvolt a kedvence. Onnantól, hogy ide költöztem és elkezdődött a munka, elkezdődtek a “szürke hétköznapok”.

A munkahelyem a lakástól kb. fél órára volt. Egy olyan étterem, ahol szinte csak hal van az étlapon. Egy csirke és egy marha ételen kívül csakis tengeri alapanyagokat használunk fel. A rájától a murénán keresztül élő homár … minden van. A fogadtatás nem egy megszokott volt. Az étterem tulajdonosa annyira kedves és segítőkész volt, hogy én az otthoni pályafutásom alatt ilyen főnökkel nem találkoztam, és nem is hiszem, hogy van. A bankkártya elintézésén keresztül a lakáskeresésen át mindenféle hivatalos ügyben személyesen segített, ha kellett akkor telefonált a nevemben, elkísért …

A konyha az mindenhol konyha, a halat ugyanúgy sütjük itt is, mint otthon, csak a körülötte lévő rendszer sokkal másabb. Ha valamit szeretnének, hogy biztos, hogy megértsük és tudjunk róla, akkor azt nem egyszerűen elmondják, hanem “memo”-t írnak róla. Névre szóló és átvételkor alá kell írni. Ilyen memo készül, ha új étel kerül az étlapra, vagy hogy két külön olvasztott vajas tégely legyen, hogy a vajas ecsetet ne használd egyszer a nyers halra, egyszer a sült zöldségre (egy konyhán dolgozó embernek ez olyan evidencia kell, hogy legyen, mint a wc utáni kézmosás.) Ez olyannyira rendszeres, hogy heti egyet minimum kapunk. Engem annyira megérint ez a memo kérdés, hogy aláírom, szépen bólogatok, mosolygok, zsebre vágom, és amikor kilépek az étteremből az első kukában landol. A másik dolog, hogy mindent dokumentálni kell papíron, mintha nem a XXI. században élnénk. Nekem egy kicsit olyan, mint az elmesélt kommunizmusban. Papíron legyen meg minden, legyen jó minden, aztán hogy mi és hogyan van mögötte az már annyira nem fontos. Például a hal megrendelésétől a feldolgozás végéig egy ugyanazon hal öt lapon szerepel. A feldolgozás fázisában három különböző lapra ugyanazokat az adatokat kell felírni. A lényeg, hogy ez meglegyen dátumra, grammra, közben meg nincs egy olyan leltár mögötte, ami ezt ellenőrizné is. A munkaidő nagyon nagy részét ez veszi el, miközben a dokumentálás helyett tényleges munkával lehetne foglalkozni. Bőven elég lenne, ha egy lapon szerepelne minden.

A konyha és az ételek elkészítése nem jelentett számomra kihívást. Egyedül az alapanyagok nevét kellett megtanulni. Nem a tojásra és a lisztre gondolok, hanem a tengeri dolgokéra. Most meg már vannak olyanok, amiknek a magyar nevét nem tudom, mert otthon nem találkoztam soha velük. Meg ahhoz kellett hozzászokni, hogy folyamatosan angolul beszélnek hozzám. Eleinte többször szóltak hozzám úgy, hogy észre sem vettem, mert nem volt ráállva az agyam, hogy tőlem szeretnének valamit. Sokszor amikor nevemen szólítottak sem vettem észre. Azt is meg kellett szoknom, hogy olyan néven szólnak, ahogy ők kigondolják, hogy az Andrást ejteni kell. De aztán mindenbe belerázódtam és már jött is a karácsonyi időszak, ami otthon is elég sűrű volt. Hát itt sem volt másként. Alapvetően az étterem mindig tele van. Itt nem lehet érezni a különbséget hó eleje és hó vége között, vagy ünnep előtt és ünnep után, de a karácsony azért itt is extra. Mindamellett, hogy sokat dolgoztam a karácsony közeledtével egyre jobban hiányoztak az otthoniak. Amikor dolgoztam, akkor nem éreztem a karácsonyi hangulatot (szerencsére kellett menni bőven), csak amikor szabadnapos voltam, akkor jutott belőle. Mivel itt van pénz, nem jelent problémát a karácsony. Az emberek rengeteget mennek, vásárolnak és nincs az az idegeskedés, feszültség sem. Jártam karácsonykor az Oxford Streeten, ott igazán karácsonyi hangulat volt. Hatalmas a tömeg, úgy kell elképzelni, mint mikor Pesten szilveszterkor nem lehet megmozdulni a Váci utcán, csak éppen mindez ötször olyan széles utcán, hétköznap délután 5-kor. Mivel itt hó nem igazán esik karácsonykor, ezért ment a műhó. Itt mindennek mindig annyira biztonságosnak kell lenni, hogy a műhó is mű. Valójában szappanhabot fújnak egy gépből a ház tetejéről. Egyébként olyan volt, mint az amerikai filmekben. Beöltözött karácsonyi figurák az utcán, zene, díszítések. Ezalatt az idő alatt szereztem be én is az üdvözlő ajándékokat, mert mindenki leadta a kívánságlistát. Legalább olyan érzésem volt nekem is, mintha karácsonyra készülődnék. Aztán ahogy egyre jobban közeledett a karácsony egy kollégám meghívott a szobatársammal hozzájuk. Először furcsállottam, de aztán rájöttem, hogy itt nem csinálnak akkora ügyet belőle. 24-én még dolgoztam, majd 25 este mentünk át ünnepelni. Tipikus angol karácsonyi menü volt, pulyka zöldségekkel, barna löttyel leöntve, aztán meg egy rétegezett pudingnak csúfolt valami, zselével, gyümölcsökkel, tejszínhabbal, piskótával. Összegezve azért nagyon jól éreztük magunkat.

Itt érdekes módon szilveszterkor zárva van az étterem, úgyhogy a munkába állásom óta először végre együtt töltöttük a szilvesztert. Igaz skype-on. De így legalább kétszer is koccintottunk, egyszer éjfélkor, aztán éjfélkor. Majd idén!!!

Az ünnepi időszakhoz sok pozitív energiát adott az a tény, hogy már tudtuk, hogy mikor jön a család többi része utánam. Kitűzött cél január 29-e volt. Ekkorra éreztem úgy, hogy elrendeztem magam körül mindent, erre újra hatalmas feladatok szakadtak a nyakamba. Lakást kellett találni, amiről azt gondoltuk, hogy egyszerű lesz, de mégsem. Az ünnepek alatt nem is nagyon tudtam utána menni, mert az ingatlan ügynökségek nem voltak nyitva, hirdetések nem voltak. Kevés ember az, aki a karácsonyi ünnepeket lakás bérbeadással tölti. Ezért mindenféleképpen meg kellett várni az újév első pár napját, amikor viszont már egyre kevesebb időm volt mindenre. Ekkor újra megmozdult az étterem, mindenki az én lakhelyem keresésével foglalkozott. A zöldségbeszállítótól az étterem tulajdonosig mindenki. Igazából elég hamar ráakadtam egy nagyon is megfelelő lakásra, de a keresés napjait nem kívánom senkinek.  Pár nap volt, de hosszabbnak tűnt, mint egy hónap és annyira kilátástalan volt, amíg erre rá nem akadtam. Aztán ezt is kipipálhattam. Ekkor már csak a költözésre és az érkezésre kellett várnom.

Utólag visszagondolva ez az idő volt a leghosszadalmasabb és a legtürelmetlenebb. Aztán eljött a költözésem napja. Szerencsére most nem kellett eljátszanom ugyanazt a csomagokkal, mint három hónappal azelőtt, ugyanis busszal 5-10 percre sikerült találni az új házat. Ezáltal gyorsan és ügyesen ment a költözés, pláne, hogy az egyik lakótársam is segített. Rettentően vártam a költözést, de mégis furcsa volt újra egy másik lakásba menni. A három és fél hónapos itt tartózkodásom alatt ez lett a harmadik hely, ahol laktam. Nem kellett sokat várnom a családom érkezéséig. Vasárnap költöztem és szerdán hajnalban már indultam is a repülőtérre. Ebben a pár napban azért amit tudtam elintéztem az új otthonnal kapcsolatban.

Izgatottan érkeztem a repülőtérre, de innen már úgyis tudjátok a további történetet.

 
5 hozzászólás

Szerző: be április 27, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

Húsvéti kiegészítés

Avagy miért is jó a hagyományőrző videók nézegetése és a kert. Bence ugyanis kedvet kapott az igazi locsoláshoz. Úgyhogy megtapasztalhattuk milyen jó is az amikor az ember lányát nyakon öntik egy pohár vízzel. A fiúk a vödrös megoldáson is gondolkodtak, de arról letettek, mert csak egy felmosóvödrünk van. Annyira meg voltak rendesek, hogy azt mellőzték. Egyébként nagyon hangulatos volt, és igazából tetszett is, szerencsére hideg sem volt. Fanni duplát kapott Bencétől, mert az első kört félig megúszta, az apukája meg volt olyan rendes és ezt nem hagyta annyiban, gyorsan újratöltötte a poharat.

A blog női olvasóinak közzé teszem Bence locsoló versét:

Harangoznak húsvétra,
Leszakadt a tyúklétra:
Kezdődik a locsolás,
Nekem is jut egy tojás.

A fiúk pedig a locsolásért cserébe ezt a répát kapták, mogyoróval, kesudióval, brazil dióval és joghurtos mazsolával töltve.

Kép

Idén ezekről maradtatok le sajnos, de ezúton fogadjátok szeretettel!

 
Hozzászólás

Szerző: be április 21, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

Húsvét

Kicsit gyorsabb szerettem volna lenni és előbb ideérni, ami sajnos nem jött össze. Ezzel a bejegyzéssel szeretnék ugyanis mindenkinek nagyon kellemes húsvétot kívánni, locsolkodókkal, hímes tojással, sonkával, pálinkával, sütivel, ki mit szeretne válasszatok.

Mi szünetben kreatívkodtunk a gyerekekkel és sikerült egy-két lakásdíszt készíteni. KépKépKép

Kép

Bence készítette ajtódísz

Kép

Fanni készítette ajtódísz

Kép

Nálunk minden ünnepnél Andris a kulcs szereplő. Ez nem azt jelenti, hogy ő jár a legjobban és körülötte forog az ünnep, hanem azt, hogy akkor tartjuk az ünnepet, amikor ő itthon van. Az idén sem jött össze a pihenős, kényelmes, ráérős ünneplés, és ahogy lenni szokott ismét nem tudtunk igazodni az ünnepi napok eseményeihez. Nálunk szombaton hús-vét volt. Pénteken, vasárnap és hétfőn is egész nap dolgozott, dolgozik, szombaton csak délutánra ment. A gyerekek egyre érdeklődőbbek a szokások és a hagyományok felé, úgyhogy szépen megbeszéltük, hogy mi hogy zajlik, megnéztük hogyan írókázzák a tojásokat, meg hogyan patkolják, beszélgettünk a böjtről, a vasárnapi ételszentelésről, a kereszthalálról és a feltámadásról …

Aztán szombat reggel leültünk a húsvéti asztalhoz, délelőtt tojást kerestünk a kertben, délben megettük a húsvéti bárányt. Itt ugyanis javarészt bárányt esznek húsvétkor és valójában egy árban vannak a húsok. Akkor pedig inkább bárányt vettünk, mint csirkemellet.

Kép

Kép

KépKépKépKép

 

A tojáskeresés végén az otthonról érkezett nyuszicsomagok vártak minket, úgyhogy teljes volt a meglepetés.

Kép

Végül a bárány, ami attól különleges, hogy az készítette, aki ért is hozzá. Ritka alkalom, hogy itthon Andris főz. Érthető, senki nem szereti hazavinni a munkáját. Én meg szeretek főzni, úgyhogy nagyon örültem, mikor a tanulóéveinek kezdeti lelkesedése alábbhagyott és végre bevethettem magam a konyhába. Annál különlegesebb, amikor ő főz. Most pedig újra olyan volt, mint az első albérletünkben, ahol volt hely közösen főzni. Igaz mindent ő csinált, de bent lehettem a konyhában és tüsténkedhettem, beszélgethettünk, nagyon jó volt. A végeredmény olyan étlaposan írva rozmaringos báránycomb vele sült zöldségekkel és jus-vel (a pecsenyeléből készült mártás). Desszertnek répatorta.

Kép

Kép

Boldog húsvétot mindenkinek!!!

 

 
4 hozzászólás

Szerző: be április 20, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

Kertész leszek …

Egyszer talán, de még messze vagyunk tőle. A kerttel már szemezgettünk a kezdetek óta. Februárban hideg is és sok eső is esett, nem annyira volt kertészkedős idő, aztán kezdtük a sulit, annyi minden más tennivalónk volt. Végül a kertészkedést a szomszéd indította el. Az első szép, melegebb tavaszi napok egyikén, mikor kint voltunk a gyerekekkel, akkor szépen megkért, eszközöket is felajánlva, hogy az ő kertvégi házáról a felfutott borostyánt szedjük már le, mert a tető alá befutva tönkreteszi azt. Na ebből kiindulva elkezdtük kipucolni a kertet. A házfalat, az almafát borostyántalanítottuk, a terepet kicsit elrendeztük.

Kép 

Valamennyire talán kivehető, hogy a hátsó rész kissé be van nőve, az almafa egy nagy zöld valami. Dugig volt borostyánnal. De látszik a szomszéd falán is, hogy mennyire fel van futva.

Első körben erre jutottunk: 

Kép

 

Azt gondolom látszik a különbség. A szomszéd falát, a mi fészerünket, az almafát teljesen letisztítottuk. Aztán itt jött a képbe a hova tegyük a dolgokat. Van olyan kukánk, amibe kerti hulladékot lehet tenni, de csak leveleket, füvet, ilyesmit. Így nekiálltunk a leveleket letépni és bezsákolni. Heti egyszer viszik el a szemetet, csak annyit, ami a kukába befér. Több körös volt a dolog. És még maradt ez az ágkupac. Ezt szépen kiszárítottuk és már éppen esedékes lett volna, hogy kitaláljuk merre tovább, mikor az előbb említett szomszéd felajánlotta, hogy ha összeaprítom ad zsákokat, abba tegyem bele, és dobjam át hozzá, majd intézi. Három jókora zsák lett, azt mondta már el is rendezte és továbbra is kedves, úgyhogy talán megmaradt a jószomszédi viszony. 

Kép

 

Az almafa korábban is termett, mert tele volt a kert, mikor jöttünk lehullott almával. Nem tudom korábban hogy nézhetett ki, mert nem látszódott igazán a fa, csak a rengeteg zöld levél. Most viszont csodaszépen virágzik.

Kép 

A fűben elkezdtek nőni a virágok is:

KépKép

Viszont a virág mellett a fű is nőtt rendesen, úgyhogy eljött a pillanat, amikor beruháztunk egy fűnyíróba és nekiálltunk a fűnyírásnak. KépKép

Aztán mikor kész lett, akkor szabadon lehetett végre focizni, meg a másik járgányán suhanni. Ami nem lett lenyírva az egy virágos dombocska, és az a rész, ahol citromfűre és mentára bukkantunk, majd ezeknek egy jó helyet kell találni, kialakítani. Egyelőre most boldogok vagyunk ennyivel is. Persze tennivaló és ötlet mindig akad. A következő projekt lesz a kerítés lepácolása, egységesebb szebb képe lesz. Aztán majd bogrács, barbecue, kis asztal, székek ….  egyszer, valamikor. 

Kép

KépKépKép

 

A fűnyírást nem csak mi, hanem a szomszédban lakó vörösbegy pár is nagyon élvezte. A mi közelségünk, a fűnyíró zaja sem zavarta őket, és vígan gyűjtögették a felzavart hernyókat. Igazából végig ott voltak és vadásztak. Az egyik képen látszik is a csőrében a zsákmány, egy élénk zöld hernyó.

KépKép

 
1 hozzászólás

Szerző: be április 20, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

British Museum, Covent Garden

 

Múzeum körutunk nem ért véget. Az előbbiből kimaradt, hogy vannak még farmok, ahová a közeljövőben szeretnénk elmenni. Nem akarom szítani az indulatokat, de szintén ingyenesek. De azért választottunk újból múzeumot, mert a farm akár lehet egyszülős program is, múzeumba viszont érdemes ketten mennünk. Annál is inkább, mert a gyerekeket cseppet sem izgatta otthon sem a “nem látom a szüleimet, jaj, elvesztem” kérdéskör, hát itt sem. Mostanra csak annyit változott a helyzet, hogy hárman vannak “szabadlábon”. Igaz Fanni nem az az elkóborlós fajta, de azért izgat, hogy tudna-e segítséget kérni. (Bár valamelyik nap átment a szomszédba a labda, és gondolkodás nélkül mondta, hogy bekopog és elkéri. Mondtam persze menjen, és egyeztetés nélkül robogott is, és megoldotta, nem sokára repült a labda vissza.) Szóval mi kicsit aggódunk tömegben, a gyerekek lazán elvannak, jobbra szaladnak, balra, jaj az de érdekes, kicsit lemaradnak, vagy éppen elbújnak, mert az jó móka. Mi igyekszünk nem láncon vezetni őket, meg nem is akarja az ember a lelkesedésüket és a magabiztosságukat letörni, de jobb a békesség, ilyen helyre inkább ketten kellünk. Még csak egy kis kitérő a farmra, szóval adott a város közepén egy park, és annak a területén berendezve egy angliai tanya, a szaladgáló állatokkal, egy-két jópofa ötletes dologgal megspékelve. Nagyjából olyan módon lehet, mint a miniállatkert nálunk a Margit-szigeten. Ilyen a kép róla:

 

A British Museum szintén nagy épület, a különlegessége a belső csarnok teteje, mondhatni kupolája.

IMG_2750

Kis feladat. Hol vagyunk a képen?

IMG_2755

És vajon ki van ezen a képen?

IMG_2761

IMG_2762

IMG_2772

IMG_2776

 

Gyakorlatilag számtalan termen keresztül jobbára üvegvitrinek mögött területre lebontva találhatók mindenféle leletek, szobrok, agyagtárgyat, ékszerek….

IMG_2765

IMG_2766

IMG_2769

Ez a leírás most olyan bencés volt. Ő nem annyira volt oda. Az egyik biztonsági őrrel jót nevettünk is, elég volt ránéznie Bencére, látta a helyzetet. Szóval valóban erről szól, extra látványosság, érdekesség kevés van. A látványosság és érdekesség magukban a kiállított tárgyakban van. Gyakorlatilag mi az ókori Egyiptomot és Görögországot jártuk be. Itt is el lehet időzni, de még nagyon sok része van a múzeumnak.  Ide eredendően úgy indultunk neki, ha esetleg nem jön be, akkor nem erőltetjük. Ez most olyan voltunk is, meg nem is. A két kisebbet hosszasan nem kötötte le, de így is jó pár termet böngésztünk át.  Fanninak nagyon tetszett, őt minden érdekelte volna, úgyhogy azt beszélték Andrissal, hogy majd egyszer maguknak visszamennek.

Az egyiptomi rész képein múmiák, a velük eltemetett tárgyakkal, edények, ékszerek láthatók.

IMG_2779 IMG_2780

 

IMG_2782 IMG_2784

 

IMG_2786 IMG_2787 IMG_2788

 

IMG_2789 IMG_2790

DSC04439

Kleopátra fésűje és egyéb tárgyai

IMG_2794 IMG_2795 IMG_2796

A görög részen rengeteg amfóra, szobor, ékszer, aztán gladiátor sisak, ruházat.

DSC04440     IMG_2763                     IMG_2805 IMG_2806 IMG_2807 IMG_2808 IMG_2809 IMG_2812 IMG_2813 IMG_2815 IMG_2816 IMG_2817

 

Aztán amíg a fáradt aprónép eszegetett Andris gyors európai körútra indult. A magyar vonatkozású dolgokra nem sikerült rábukkannia, ahhoz túl gyors volt a körútja, viszont megtalálta a Sutton Hoo-nál talált királyi székhely maradványait. A képeken az a sisak látható, amiből összesen 4 ép darab maradt fenn a korszakból, a hetedik századi Angliából. A két kép egy fordított akkor és most.

IMG_2819

Most

IMG_2820

Akkor

Majd aztán elindultunk Covent Garden felé.

IMG_2826

Itt már nem készültek képek, mert akkora volt a tömeg, hogy inkább egymásra figyeltünk. Illetve mindkettőnknek vannak már külön-külön képei. Azért csempészek majd be, csak éppen nem mi készítettük. A középkorban ezen a területen zöldség és gyümölcs termesztéssel foglalkoztak, majd 1630 környékén átalakították a területet, és kialakították a Covent Garden Piazzát.

Hamar kereskedelmi bázis lett, majd mikor 1666-ban a nagy londoni tűzvészben a konkurenciák odavesztek az ország legfontosabb kereskedelmi központja lett, egészen a közelmúltig nagykereskedelmi virág, zöldség, és gyümölcs piacként szolgált.

Minden zugban üzletek. Standos piac, vegyes kavalkád. London egyetlen területe, ahol hivatalosan engedélyezve van az utcai mutatványosok működése. Volt operaáriákat éneklő néni, Lillának nagyon tetszett. Bence is tátott szájjal nézte addig a két pillanatig, amíg le nem vette a technikát és el nem kezdte utánozni. Az utcán különféle előadók gyerekműsorral, bármivel. A legvarázslatosabb gyerekszemmel az arany és ezüst emberek akik vagy mozdulatlanok, vagy furcsán mozognak, beszélnek.

A piactér “szélein” található az operaház hátsó bejárata, a Londoni Közlekedési Múzeum és a St Paul’s templom. Korábban, mikor még kevésbé volt beépítve a környezete egy jóval kiemelkedőbb épület lehetett.

 

Mára azonban kissé “benőtte” a város:

Bent éppen koncert volt, kórus és zenekar felváltva. Kicsit lecsüccsentünk, megpihentünk. Majd indultunk hazafelé.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be április 20, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

Időkérés

Letelt ugyan a fél év és agyban készül is a beszámoló, csak éppen itt sem a pihenésről szól az ünnepi időszak. Nem felejtettem el, és mindenféleképpen ha már túl vagyok ezen, akkor sorra fog kerülni a beígért féléves beszámoló. Addig is több tapasztalatot gyűjtök!!!

 
1 hozzászólás

Szerző: be április 18, 2014 hüvelyk Uncategorized