Szülinapi buli egy kis extrával

Nagy öröm érte Fannit egy csütörtöki nap! Széles mosollyal jött ki a suliból és mondta, hogy kapott egy szülinapi meghívót. Aranyos volt, annyira nagy becsben tartotta, hogy nem is nyitotta ki, hogy ne essen baja. Hazaértünk, lepakoltunk, rendeződtünk, majd megnéztük a meghívót. Péntek, csak úgy dátum nélkül, délutánra fél öttől fél nyolcig szólt a meghívás, volt cím és telefonszám. Néztem nagyot csütörtök 5 órakor. Reménykedtem, hogy nem másnap péntek, de sejtettem, hogy nincs szerencsém. Írtam üzenetet az anyukának, hogy mikor péntek, amiben megerősítette, hogy valóban másnap. Gyors logisztika következett. Adott volt egy gyermek, boldogságban, hogy szülinapi buliba hivatalos. A suliba nyilván rajtunk kívül olyan gyerekek járnak, akik közel laknak. Ebből három dolog következik, mindenki más át lesz öltözve, kell a gyermeknek ruha, bulizós, aztán meg van egy óránk suli után-buli előtt tekeregni a kertvárosi parkos családi házas részen, illetve pedig a buli három óra múlva ér véget. Ez nekünk annyit tesz, hogy pont minek hazajönni, mert indulhatunk is vissza, de amúgy este mit és hol csináljunk, játszóterezni elég hideg volt, és három órát, mikor fél nyolckor már gyakran ágyban vannak. Na de néha legyen nekünk is szerencsénk, Andris korábban végzett, és gyorsan kitaláltam, hogy mi elvisszük, hazajövünk, ő hazahozza. Remek, gyors ajándék ötletelés. Mire jó egy angliai anyukás facebook csoport. Megkérdeztem, hogy milyen tudnivalók vannak buli terén. Igazából semmi extra és semmi számomra új. Ajándékötletre azt kaptam, hogy úgy, mint otthon. Végül könyvben és kreatív valamiben állapodtunk meg, mondjuk kaptam jó könyvcím tippeket. Azt tudtam, hogy képeslap elengedhetetlen. Fanni ki is készítette a ruhát, én meg ahogy elvittem mindenkit a helyére, berobogtam a városba egy könyvesboltba, leemeltem a megtárgyalt sorozat legújabb kiadását, vagy legalábbis 2014-es volt, majd hazafelé bementem egy boltba és vettem díszdobozt, képeslapot és végül egy társas szerűt. Amennyire ki lehetett venni képekre kell megadott szempontok szerint rajzolni, ki mekkora tehetség, letörölhető. Elég viccesnek nézett ki, reméltem tetszik majd Fanninak. Most ugrok egy jó nagyot a történetben, majd mindjárt kiderül, hogy miért.

Fannit elvittük a buliba. A kertvárosi részben egyszer csak egy kisebb panel lakótelep fogadott minket, kacifántos jelölésekkel, kicsit körbemászkáltuk, mire megtaláltuk a bejáratot. Nagyon örültek Fanninak, de még Bencének is. Mint kiderült török vagy hasonló származású a család. A kislány jól beszél angolul, ja és az ismeretség tavalyról jön, akkor voltak egy osztályban, idén csak egy évfolyamon. Fanni nagyon jól érezte magát, sok mindent értett, nem volt árva gyerek. Játékokat játszottak, olyan szülinaposakat, lufikiszúró …, táncoltak. Ettek, ez vegyes volt, volt amit csak messziről nézett, volt amit megkóstolt, de nem jött be neki, de azért finomat evett. Igazából az egész eléggé olyan volt, mint otthon és bár Fanni először éppen azért örült annyira, mert érezte, hogy ez már egy szintlépés, a végén éppen olyannak érezte magát, mint a többiek. Bele tudott illeszkedni ebbe a dologba, jól érezte magát, de mikor kijött, akkor már olyan természetesnek vette, épp úgy, mint otthon és ennek rettenetesen örültünk mi.

Ami a kis extra volt a napban, az a két rész között történt. Többször tartottam már tőle, de most össze is jött. Reggel elindultam a három gyerekkel, majd Andris egy órával később, megvettem a szülinapi ajándékokat és indultam haza, majd a lakás előtt kiderült, hogy reggel otthon hagytam a kulcsomat, Andris pedig ugye bezárta a lakásba …

Ilyenkor a hideg zuhany, gyors kavargó gondolatok, mi lesz velünk ki tudja meddig, hol leszünk, mit csináljunk. A szállodához nem tudok elmenni, mert nincs annyi időm, hogy oda-vissza utazzak. Nyilván ilyenkor jó lenne beszélni a másikkal. Alapeset, hogy nem telefonálgatok, nem veheti fel. Gyors rövid üzenet maximum, de nyilván csak ha nagyon fontos. Most ez nem érdekelt, írtam üzenetet, hogy próbáljon meg hívni, fontos. Azt hiszem két-három csatornán próbálkoztam. Kezdett tisztulni az agyam, rájöttem, hogy délben nagy csoportjuk van, esélytelen, hogy beszéljünk, és végül is mit tud mondani, ez van. Próbáltam összerakni magam. A gyerek ruhája bent a lakásban, ez van. Szerencsére nem most vettem húsz kiló cuccot, csak az ajándékok vannak, ahhoz megvan minden. A címet nem tudom, de Andris lefotózta a meghívót, majd átküldetem. El kell menni Lillával ennivalót venni és majd csak elleszünk, amíg Andris végez. Egyetlen baj, hogy a telefonom 28%-on állt telefonálni is kellett volna, meg a címhez navigálni is és nincs órám, a sulihoz meg időben kell érkezni. Gyorsan levettem a fényt, és amit csak tudtam kilőttem, leállítottam. Az ovihoz lett volna még olyan negyed órám indulni. Nem vártam meg, hogy leteljen. Lillánál utána kérdeztem a töltőnek, hátha tudok kicsit tölteni rajta, de sajnos nem volt töltőjük. Így komótosan elmentünk a boltba, vettünk estig is kitartó kaját. Szépen elcammogtunk a városközpontban a parkba, lecsüccsentünk a fűre, csaptunk egy pikniket, majd játszóterezett egy kicsit. Igazából az első szakaszon túl is jutottunk, mehettünk a sulihoz. A sulinál egyből az irodához mentem és megint megpróbáltam a töltő kérdést. Még csak meg sem rebbentek, azonnal vitték, hogy valahol csak van egy töltő alapon megoldják, addig nyugodtan szedjem csak össze a gyerekeket. Meg is történt, és végül az igazgató helyettes hozta a telefont immár 46%-osan. Ekkor volt fél négy.Eddig egész megvoltunk, szerencsére napos időnk volt, ami annyit jelentett, hogy nem fagytunk át, ahol a nap sütött, ott még melegített is néha. Volt programunk is. A reggel héttől rajtam lévő magassarkút, amit 11-kor már le akartam venni kicsit kezdtem unni, de nekem nem volt érvényes szenvedni, elvégre én hagytam otthon azt a kulcsot. Fanni sajnos nem cserélhetett így ruhát, de annyira nem zavarta a dolog. A cím olyan tíz percre volt, és az idő egyre csak hűlt, így bementünk egy épületbe, amin könyvtár felirat volt ugyan oldalt, de kiderült hogy színház. A célnak megfelelt, a büféhez tartozó székeknél letáboroztunk. Három gyerek, egy nagy “ridi”, egy kajás pakk, egy aktatáska szerű lapos kézi iskolatáska, egy hátitáska, két tornazsák és az ajándékos csomag. Ültünk 15 percet, Lilla az egész napos szeles friss levegőn mászkálástól, Bence csak úgy a péntektől kicsit fáradtan, a csomagok körülöttünk, néha kicsit nevettem magunkon. Aztán nekiindultunk, a ház mint már írtam meglett. A következő kérdés a busz volt. A térkép kiadta a buszmegállót, széles út, mindkét irányban családi házak sora, sehol buszmegálló, sehol ember. Azt gondoltam, hogy ez is egy leintős szakasz, ahol hiába szeretnék buszmegállót találni, de naponta utazva bizony látom, hogy nem minden buszsofőr áll meg mindenhol. Vannak, akik csak a buszmegállónak kikiáltott helyen állnak meg. Gondoltam majd csak lesz valaki, aki segít vagy jön egy busz és látjuk ha megáll. Egy kisebb emelkedő legyűrése után találtunk is egy kisboltot, ahol mondták, hogy pont szemben velük ott a megálló. A buszkeresés közben Andris is hívott, hogy sikerült elindulnia és megállapodtunk a találkozóhelyben. Az egész rész, a buli helyszín, a metróállomás, minden teljesen ismeretlen volt nekünk. Mi azzal az egy busszal jutottunk oda, ő egy metróval. Csakhogy nekünk olyan 8 perc volt, neki több, mint egy óra. Ezt előre nem lehetett tudni, elvben kevesebb kellett volna, hogy legyen, viszont térerő nincs a metróban, jelezni nem tudott. Mi meg ültünk szépen a metrókijáratnál, hisz csak kint volt leülésre lehetőség. Kezdett hideg lenni, meg a gyerekek is elunták. Csomaghegyek, sonkás-sajtos szendvics, várakozóállás …. így töltöttünk olyan egy órát pisilés után. Nagyjából fél hét volt, hogy sikerült találkozni. Akkor akár haza is indulhattunk volna, de már minek. Igazából egy fél órát kellett még várni és akkor együtt elmentünk Fanniért, legalább már tudtuk, hogy hol kell leszállni a buszról megálló híján. hogy ne fagyjunk meg elmentünk egy kötelező mekizésre. Éhesek ugyan nem voltunk, sőt még a szatyorban ott volt a kaja, de legalább addig is melegen voltunk. Fannival együtt fél kilenc után picivel értünk haza, Nem volt gond az altatással.