RSS

Kis karácsony, nagy karácsony

26 nov

Úgy érzem minden évben, hogy időben elkezdem a karácsonyi készülődést, Andrist kicsit le is szoktam fárasztani az októberi ittazidejebeszélniakarácsonyról típusú mondataimmal. Aztán hogy, hogy nem mindig marad bőven tennivaló. Idén viszont úgy érzem, hogy talán tényleg sikerül a nyugis kisimult készülés.

Eretnek leszek és bevallom, hogy műfenyővel dolgoznak az angyalkáim. Otthon meguntuk a panelben az amúgy illattalan fák nehézkes beszerzését. Nem tudtuk rendesen hol tárolni erkély híján, túl korán nem lehet megvenni, későn mindig nehéz volt ár-érték arányban összehozni, Andris amúgy is sokat dolgozott karácsony előtt (is), ha véletlen nem, akkor rohanás fáért. Aztán a fa kiügyeskedése, lifttakarítás … Szóval az utóbbi két-három évben lett egy szép műfenyőnk, ami tavaly karácsonykor már másnál díszelgett. A tavalyi karácsonyt jobb nem is emlegetni, Andris itt külön, mi otthon, picike műfenyővel. Minden díszünk, adventi koszorúnk eladva.

Egy-két díszt, gyerekek által készített ovis (Andi néni!!!) dekorációkat elhoztam, a lakás már szépen csinosodik is. Persze újakat is csinálunk, készült egy mézeskalács ház is:

image

A fa, izzósor, díszek megvannak. Az ajándékok is majdnem. De ez volt a könnyebbik fele a dolgoknak, mert ezt az angyalkák intézik. Nálunk nagyon aranyosak, mert Fanni persze tudja, hogy van valami némi közünk az egészhez, Emlékszem az érzésre, hogy én sem gondoltam abba igazán bele, hogy most mégsem az angyalok hozzák a fát és az ajándékokat és olyan jó volt vele nem foglalkozni, hanem a testvérekre fogva tovább maradni a csoda hangulatban. Fanni is valahogy így van, nyíltan persze nem is tárgyaljuk meg. Aranyos, már többedszer buktat le pici elszólást, de még mindig csillog a szeme és úgy mondja, hogy hát ő tudta és most itt a pillanat, hogy megfogott (már vagy ötödször), de kacsintós heves ellenállásomra mindig le is áll a forszírozással.

Az idei nagy ajándék már megvan, előre tudjuk Andris beosztását, 23-án és 24-én is itthon lesz, majd 29-étől 5 napot egyben, azaz 10 év után újra együtt szilveszterezünk, nem a telefonban. na jó ne legyek izé, volt hogy 5 perccel előbb beesett az ajtón, talán egyszer. Sőt azt reméljük lesznek vendégeink is, de ez még pszt!

Visszatérve a karácsonyra, már megvettem a mákot, egészet sikerült kapni, és elhoztam a rendes mákdarálót, vettem diót is. Nálunk hagyománya van a kókusztekercsnek, anno a legnehezebb része a háztartási keksz darálása volt. Itt most megint nincs kekszdara, a keksz is inkább Albert keksz szerű, de van konyhai nagyon ügyes, ami pillanat alatt megoldja a bajom. Úgyhogy nincs akadály. Nálunk palóc hagyomány szerint káposzta leves van karácsonykor, soha mást szenteste nem ettünk egyiken sem. Igazából nagyon egyszerű, savanyú káposzta, kis szárított vargánya (mifelénk csak igazi, ez a neve, nekem is csak azóta vargánya, hogy séf van a családban), kolbász, borsikafű, paprikás rántást. A gomba, kolbász, csombor most érkezett hozzá, káposztát veszek fejeset inkább, mint német típusú üvegeset. A második az változhat, már több minden kész van a fagyasztóban, de most hogy kezdem nézegetni az üzletek kínálatát igencsak elgondolkodtunk. Kezdjük sejteni, hogy miért lusta az angol háziasszony. Készre, de nagyon szépre elkészített kajákat lehet majd kapni, csak karácsony előtt pár nappal, húsokat, töltve, így, úgy. Olcsóbb, mint külön megvéve és akkor megcsinálni, hogy sikerül … Nincs stressz, elgondolkodtató. Így is van mit gyártani, mert töltött káposzta, kocsonya, ha már végre tudom hol hűteni. Kint a raktársátorban a kis polcos tároló ideális lesz a kocsonyás tálaknak. A piacon fél malacfej, köröm, füstölt csülök kapható.

A gyerekekkel mindig csinálunk valamit, hol csokilevél, hol házikó, díszítés, ha más nem akkor karácsonyi esti mese. Magy kavar náluk nincs még. Egész jól elfogadták, hogy nekünk jön külön a Mikulás, majd az angyalok intézik a karácsonyt, és amúgy is este, itt meg reggel. Nem volt fennakadás, inkább csak ijedtség, hogy most akkor ide nem jön a Mikulás külön, hát azért jöjjön már!

A belvárosba készülünk majd be a Winter Wonderlandet megnézni, vásár, vidámpark minden egyben, illetve kicsit a belvárosi karácsonyi fényeket. Azért a szűkebb környezetünk is szépen fel van díszítve, a karácsonyfák világításának felkapcsolását egy pár órás színpados koncertes műsorral kötik egybe.

image

Ma a buszból csináltam fotókat, de inkább újabbakat készítek, annyira nem jók, majd később még felteszem őket.

Reklámok
 
1 hozzászólás

Szerző: be november 26, 2014 hüvelyk Uncategorized

 

One response to “Kis karácsony, nagy karácsony

  1. Andi

    november 27, 2014 at 7:38 du.

    Puszi és sok-sok #nagyölelés!!! Eszemben vagytok ám,de nagyon nehéz egy olyan levelet összehozni, ami elég hosszú és érzelemmel teli, ami átadja a napjaimat!
    De higgyétek el, Fannira és Bencére nagyon büszke vagyok! Puszi nekik! Lillát puszilnám, ha hagyná! 🙂

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: