RSS

február 2015 havi bejegyzések

Suli

Most már csak egy hét és eljön annak is az egy éves évfordulója, hogy a gyerekek elkezdték itt az iskolát. Nagy egy éves számvetést nem csináltunk. Éppen a fűtéssel voltunk leginkább elfoglalva. Illetve a megállós, kicsit belegondolós pillanatok nem feltétlenül dátumhoz kötöttek. Valahogy az egy év inkább azt az érzést hozta, hogy most már egy kis rutinnal vagyunk, ami most szembejön, azzal már találkoztunk. Már nem az első húsvéti kalapra fogunk készülni például hamarosan. Jóleső érzés, hogy már mi is tudjuk mikor mire számítsunk, egy-egy esemény mit ad, mit jelent, mire kell számítani.

A gyerekek suliban nyújtott teljesítménye, angol tudása is kezd rutinból menni. Megy nekik és lassan ezt kezdjük természetesnek venni. Bence az osztályában továbbra is mindkét tantárgyukból az elsők asztalánál ül. Ügyesen halad az itthoni olvasós könyvekkel is, egyre nehezebb szintűeket hoz haza, igaz, ebben csak a harmadik az osztályban nagy bánatára. Időnként megállapítják, hogy Bence hááát ő olyan Bence. Na, ezt mi is tudjuk 3 napos kora óta. Addig volt csendes, nyugis átlag baba. Aztán Bence lett. Nehéz körbeírni. Nincsenek nagy problémák, csak időnként piszkálódik. Két dolog ráerősít, a fáradtság és az unalom. Eddig még átlagos is lenne, csak éppen őt nehéz kizökkenteni, a szemén is látni, hogy kicsit ki tud vonulni a felnőttek által szabályzott világból és túlzottan pörög. A fáradtság most már nem annyira naponta látszik, hanem látni a különbséget a hét eleje és hétvége között, illetve szünet után, vagy az ötödik-hatodik iskolai héten. Azzal meg sajnos nem tudok mit csinálni, hogy unatkozik. A múltkor is kérdeztem, hogy mire kezdett el piszkálódni, és mondta, hogy unalmas volt az óra. Előző nap ugyanazt a feladatot csinálták, csak akkor almákkal, ma meg pénzzel. Na most a három meg három akkor is hat marad. Persze az ember elmondja, hogy mindenki mindig ugyanazt csinálja minden nap és ez van. Ha egyszer faladat van, akkor azt meg kell csinálni. Vagy a tanárnő elmondta nekem, hogy beszélt az osztályhoz és látta, hogy Bence nem figyel. Megkérdezte, hogy Bence figyelsz? Ő meg erre azt válaszolta, hogy nem. Ahogy a tanárnő elmondta egyből éreztem a problémáját, szemtelenül szólt vissza és amúgy is, itt az odafigyelést nagyon komolyan veszik. Bencét is kérdeztem, ő meg elmondta, hogy most mit felelt volna. Hát nem figyelt! Ha egyszer nem figyelt és a tanár megkérdezi, hogy figyelsz, akkor arra csak azt mondhatja, hogy nem. Szemtelenkedni eszébe sem jutott, csak őszintén válaszolt. Most hogy mondjam, hogy hát igen, de a sokat megélt és sérült felnőttek egyből arra gondolnak, hogy a piszok gyerek … Úgyhogy elvagyunk.

Fanni szintén a legjobb asztalnál ül írás-olvasásból, ami azt gondolom, hogy nagyon nagy eredmény. A suli tekintetében teljesen megállja a helyét, érdekli a tananyag is, már mindent megért. Neki a kortársakkal való igazán laza kommunikáció hiányzik, de hát egy éve egy mondatot nem tudott. Közben meg a minap is mesél egy lányról, hogy ‘XY, a barátnőm’ … Menni fog az is simán, mire középiskolába kerül két év múlva már nem lesz semmi különbség. Sok szakkörre is van.Az egyik tánc, ami azzal zárul, hogy lesz egy fellépésük most márciusban. Jár kézműves szakkörre és netballozni. A netball az kicsinyített kosárlabda, valahogy így lehet röviden meghatározni. Mi nem is nagyon értjük a létjogosultságát, de ez nem számít. Az edzések már lementek, de sulik közti torna van, úgyhogy most meccsekre járnak. Muszáj elmesélnem. A legutóbbi meccsükön idegenben voltak, a suli minibuszával mentek. Kicsit késve jöttek vissza, a suli már majdnem teljesen üres volt. Volt pár ügyeletben lévő gyerek, mi várakozó szülők az irodánál álltunk, az igazgatóhelyettes tanárbácsi pedig kicsit beszélgetett mindenkivel, ránézett az ügyeletre … azt lehet mondani, hogy úgy jelen volt. Konkrét dolga nem volt, illetve az pont az volt, hogy jelen legyen. Megjöttek Fanniék, akkor ő navigálta a kisbuszt. Majd Fanniék mentek átöltözni. A gyerekek ahogy kész lettek egyesével, de tanári kísérettel jöttek ki, Fannit még az igazgatóhelyettes bácsi is kikísérte, vállán Fannus rózsaszín sporttáskája. Megyek az ajtóhoz, Fanni mondott két szót, közben Bence is beszélt az igazgatóhelyettessel, majd ők búcsúztak én meg szóltam, hogy akkor köszönjük a táskacipelést … Erre mondta Mr. Smart, hogy ó, a táskát fölviszi az emeletre Fanniék osztályához a helyére, gondolta spórol egy kis időt nekünk, hogy ne Fanni vigye. Mindezt akkora nyugalommal, lazasággal és végtelen természetességgel. Tudom én, hogy a problémák, meg a kevés pénz, meg minden. Nem is akarok erre nagyon kitérni. Csak annyi, hogy nem egyszer találkozom vele reggel a suli nyitáskor menni a gyerekekhez reggelizni, nem a bagel és a tej miatt, hanem hogy ott legyen, beszélgessen, rájuk nézzen széles mosoly, jókedv, nyugalom, mindenki néven szólítása és egy-két személyes mondat mellett. Aztán délután az udvaron ugyanez és este sulizárásig szintén. Persze, hogy jól esik. Bence, Lilla hamar meg is szokta ezt a természetes, laza közvetlenséget. Mi többiek ilyen-olyan mértékben még küzdünk…

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be február 28, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Helyzetjelentés

Kissé elmaradtam, aminek több kisebb oka is volt, meg úgy nem is tudom. A karácsonyi időszak nagyon jól telt, jó volt kicsit kiszusszanni magunkat, szilveszterre vendégeink is érkeztek, úgyhogy igazán csodásan zártuk az évet.

Újévi fogadalmat nem tettünk, hanem inkább nagyon határozottan léptünk. Mondhatjuk úgy, hogy a kiköltözés, majd az itteni indulás stresszétől megszabadulva, a viszontlátás és a lehetőségek örömét élvezve kicsit kikerekedtünk. Az őszi punnyadás taszított a mélybe, a karácsony pedig megadta a kegyelemdöfést. Szó szerint alig vártuk az ünnepek, kaják eltűnését és belevetettük magunkat a fogyásba. Jelentem nagyon jól állunk. Mindenféle itthoni torna, erősítés mellett a magunk számára is nagy újdonság a futás került fel a palettára. Egyiken sem hittük soha, hogy valaha valami rávehet arra, hogy fussunk. Nekem a futócipő is már egy visszatartó erő volt, annyira csúnya egy valaminek tartom. Viszont annyian futnak, hogy muszáj volt észrevenni, majd megfigyelni az embereket és valahogy egyre inkább éreztem, hogy meg kellene próbálni. Félve feldobtam Andrisnak és tetszett neki az ötlet, azt mondta eljön velem. Hát ebből az lett, hogy rendszeresen megyünk. Vagy együtt, vagy külön-külön, gyerekek itthonlététől függően. Nem messze van egy nagy park tőlünk, a séta oda pont jó bemelegítésnek, vissza pedig levezetésnek. Esténként torna, jóga, hasizom …Kicsit ez is vett el az időmből.

Aztán meg a január-február itt is a leghidegebb, azért versenyre nem kelek senkivel, nagy mínuszok nem voltak. Viszont a lakásban igyekeztünk mérsékelten fűteni. Ha én napközben itthon is voltam, az olyan 2 óra, arra nem vettem fel a fűtést, de ha fűtöttünk is akkor sem a távhős meleg volt a cél. A leghidegebb helység a nagyszoba, pont a számítógéppel. Volt úgy, hogy rájöttem idejét nem tudom, hogy mikor kapcsoltam be utoljára. Nem igazán esett jól itt ücsörögni a gép előtt. Mindezt még megfejelte, hogy a gyerekszobai radiátornál vizet vettünk észre, szépen lassan csordogált el a víz. A radiátort azonnal elzártuk, és mivel csak pár nap volt pont, hogy jöjjön az ügynök az éves szerződést újrakötni, gondoltuk most már nem hívjuk, majd személyesen. Mielőtt jött volna, azért újra bekacsoltuk, hogy lássuk mi a helyzet. Nem kellett volna. Nagy tempóval megindult a víz, olyannyira, hogy a többi radiátorban is már csak félig volt. Az ügynök ígért szerelőt, de csak újabb jelentkezésre sikerült intézkednie, így végül egy hetet voltunk olyan semmilyen fűtéssel. Igazából 18 foknál nem volt melegebb. A gyerekekkel nagyon jól működött az azonnal kád, konyha ajtó becsuk, vacsorát besütni a sütőben, isteni meleg egy pillanat alatt és aztán bújni be az ágyba. így legalább kicsit többet aludtunk mi is.

Végül sikerült idén nekünk is beleszaladni az influenzába, vagy legalábbis én úgy sejtem abba. Kezdte Bence lázzal, erős fejfájással, szédelgés és émelygés érzéssel. Két és fél nap alatt letudta, valójában a gyógyszer levitte a lázát, de ahogy letelt pont az idő, már lehetett is adni a következőt. Akkor mindig rosszabbul is nézett ki, de vészesen nagy baja nem volt. Majd egyszer csak mintha elvágták volna. Ahogy ő rendbe jött, én reggel hasonló, de még enyhe tünetekkel keltem. Azonnal tasakos lötty, amit igen jól tettem, mert mire hazaértem a suli-oviból, addigra rázott a hideg. Nem győztem kivárni az újabb gyógyszer idejét, aztán ahogy az elkezdett hatni, meg már nem fagytam meg a takaró alatt sikerült beájulnom buszindulás előtt 10 perccel. Majd 12 ó 8 perckor felriadtam, nyolc perce az oviban kellett volna lennem. Végül majdnem fél óra késéssel érkeztem, de annyira rosszul nézhettem ki, hogy eszükben sem volt a túlmaradás pénzt elkérni. Délután még újra út a suliba, de este csak annyira voltam képes, hogy kipakoltam a kaját, és mondtam, hogy hajrá. Nagyon rendesek voltak, Fanni navigált mindenkit, a többiek meg kivételesen hagyták magukat. Másnap annyi könnyebbség volt, hogy reggel Andris elvitte a suliba a nagyokat, Lilla meg kihagyta az ovit, így csak délutánra kellett menni. Régen voltam ennyire beteg, folyamatos szédülés, láz, hidegrázás, de tudtam, hogy másnap reggel gond nélkül kell kelni. Másnap ugyanis szünet előtti utolsó nap volt a suliban. Andris zsinór kilencedik napja, mert ő meg szabadnapok és szabadság összevonásával majdnem két hét szünetet kapott. Éreztem, hogy ki fog dőlni a kilencedik nap és ennyi keringő baci után. Reggel indulni kellett a suliba, aztán vásárlás-főzés. Szerencsére olyan ügyesen voltam, hogy mindent sikerült elintézni. Sajnos igazam is lett, mert Andris este hatkor jött haza és már lázas volt. Pár napig nem sokat láttunk belőle, a hálóban aludt jóformán. Ő szerinte én rosszabbul voltam, viszont nekem lement két nap alatt. Ő vagy három és fél napig gyógyszeren élt, folyamatosan kúszott vissza a láza. Lilla is beállt a sorba, de talán ő volt a legjobban. Fanni viszont csodával határos módon megúszta. 

 
Hozzászólás

Szerző: be február 28, 2015 hüvelyk Uncategorized