RSS

Rugby és Warwick

Már többször is szerepelt a blogunkon egy baráti friss házaspár, Szilvi és Gabi. Eddig ők látogattak el hozzánk, most pedig mi mentünk hétvégézni hozzájuk, amit ezúton is nagyon köszönünk!

Rugbyben laknak, Warwickshire megyében, Londontól észak-nyugatra, Birminghamhez közel. Azt lehet mondani, hogy elég közel hozzánk, összesen másfél óra volt az utazás tisztán. A tőlünk gyalog 10 percre lévő vonat állomásról (HÉV-szerűség) indultunk, aztán metróra szálltunk, be a belvárosba egy pályaudvarra és onnan vonattal Rugbybe. A vonat 50 perc haladós utazása a londoni közlekedés mellett igazából fel sem tűnt. A jegyeket már előre megvettem egy alkalmazás segítségével. Én csak azt írtam be, hogy tőlünk Rugbybe és kiadta az árat. Majd megvásárlás után kinyomtatta Andris a jegyeket az állomáson lévő automatából. A dolog úgy nézett ki, hogy kaptunk oda 5 vissza 5 jegyet, de nem ilyen egyszerűen. Lilla ingyen utazott. Az öt jegy úgy jött össze, hogy 4 volt jó a HÉV-re és metróra egybe. Beléptető kapus a rendszer és mindenkinek külön jegyre van szüksége, majd egy jegy szólt a vonatra négyünknek. A jegyek csak együtt érvényesek, mert így lett kalkulálva az áruk. Az ár egyébként időben előre megvéve nagyon baráti volt, főleg úgy, hogy jegyvásárláskor felhasználtam egy családi vonatkedvezményt adó kártyát. Ezt a kártyát természetesen vinni kell(ett volna) magunkkal. Na, itt jött a kis baj. A jegyeket már hetekkel korábban kinyomtattuk, a kártya áprilisban lett véve és persze nem hordom állandóan. Szóval szépen otthon maradt. A vonathoz való bejutáskor kérték volna. Azonnal leesett, hogy az bizony nincs. Nyilván kerestem azért, hogy hátha, de persze nem volt a pénztárcámban. Az ellenőr a kapunál közben folyamatosan engedte be a többieket, elmondta aztán, hogy annyit tehetünk, hogy ott az állomáson veszünk egy új kártyát és a következővel tudunk indulni. Azonban az nem állt volna meg Rugbyben, úgyhogy végül beengedett minket. A jegy helyre szólt, lehuppantunk és Rugbyig meg sem álltunk.

Rugby (6) Rugby (13)

Gabi jött értünk az állomásra, majd együtt sétáltunk a városközpontba. Általában bárhol kevés a panel, de nagy társasházak sem túl gyakoriak. A háza többsége iker sor vagy önálló téglaház. Ez azt jelenti, hogy alapterületében egy vidéki kisváros sem néz ki kis városnak. A centrum mérete utal jobban a város méretére. Rugby nagyon szimpatikus város. Londonról sokan sokféleképpen vélekednek, mi ketten sem teljesen egyformán. Én egy élhető várost látok magam körül, ritkán mozdulok ki a kerületből hiába egy óra a suli. Andris viszont naponta óriási tömegben bejár a belvárosi forgatagba és sok neki, ami teljesen érthető. Az tény a város nagyon multikulturális, kevés az angol, nincs olyan béke és nyugi, mint más városokban. Az, ami nekünk Angliát jelenti, ami számunkra vonzó itt, az vidéken sokkal jobban tetten érhető. Ezért is tetszett nagyon nekünk Rugby.    Rugby (17) Rugby (18) Rugby (21)

 

Másnap egész napos kirándulás volt a terv Warwick várába. A busz reggel nyolc felé indult, úgyhogy kelni kellett. A telefon csörgött, gyorsan elkészültünk és mentem volna a gyerekeket kelteni. Az ajtó nem nyílt. Kicsit jobban próbálkoztam, hát megéreztem, hogy valamelyikük az ajtó mögött fekszik. Ez a látvány fogadott.

Rugby (23)Rugby (22)

Sikerült aztán ügyesen összekészülni, és a buszt is bőven elértük. A buszon gyermekeink lazán ejtettek minket, ami nagyon is jól esett. Lestoppolták maguk mellé Szilvit és Gabit. Ettünk, elcsitult kissé a reggeli nyüzsgés, a tájat is megnéztük és éppen kicsit bealudtunk, amikor egy hangosabb robbanás szerűségre riadtunk. A busz kanyarodás közben oldalról elkapott egy KRESZ táblát, ami elintézte az ablaküveget éppen mellettünk. Először nem tudtuk, hogy ez valójában dupla üveg és csak a külső tört. Egy kis darabig el is volt így az üveg, aztán megindult potyogásnak.

Rugby (24)

 

Rugby (27)

Ez még mindig nem a végső állapot volt. Az egészben az volt az érdekes, hogy a sofőrt mennyire nem zavarta, hogy nagy darabokban hullik az üveg a buszról. Igazából a hazafelé menő buszra várva jöttünk rá, hogy a másik végállomás még kb. hét órára volt, Jó lehetett így menni.

Warwick egy grófsági székhely, nagyon gazdag történelemmel. Például itt található Anglia első fiú iskolája, konkrét alapítási dátuma nem ismert, de azt tudni, hogy 914-ben már pár osztállyal működött. A mai napig fiú iskolaként üzemel, de van külön lányiskola is.

Rugby (33) Rugby (34)

Ez az épület a középkorban céhépület volt, majd 1571-ben Leicester grófja átépítette és megtette kiszolgált idős katonák menhelyéül, a mai napig idős katonák lakják, bár a kiírás szerint látogatható is.   Rugby (36)

A vár helyén már 915-ben erődítmény állt. Később Arthur király lánya építtette, majd a nagyhatalmú Beauchamps- és Nevilles-cssaládok erősítették meg tornyokkal.

Rugby (57)

A falon túl várt minket a meglepetés. Kígyózó sor állt és nem láttuk a várba bemenő végét. Mivel jegyeket online is lehet venni és kinyomtatva vinni ahogy mi is tettük, azt gondoltam a sor a pénztárhoz áll. De nem. A pénztár külön sor, aki helyszínen viszi az előbb ott megváltja a jegyet, majd beáll a nagy sorba közösen és úgy megy a várba. Nem egy aprócska váracska. Különböző részein meghatározott időben programokat tartanak, volt íjász bemutató, madárreptetés, lovagi torna és egy végül elmaradt katapultálás. Ezen felül voltak olyan helyszínek, ahol aktívan lehetett beszállni a katonák életébe, íjászkodni, lovaggá válni feladatokon keresztül jutva lovaggá is avatták a gyerekeket.

Rugby (62) Rugby (70) Rugby (78) Rugby (105)

Szilviék bemerészkedtek a börtönbe, amit mi kihagytunk, mert a honlapon külön figyelmeztettek, hogy elég ijesztő és tíz éves kor alatt nem javasolják. Mi addig megnéztük az íjász bemutatót és elsétáltunk a páva kertbe. Ahogy írtam már elég nagy sor állt a bejutásra várva kora délelőtt is, ugyanakkor mivel nagy a vár nem is tűnt fel annyira a tömeg az íjász bemutató kezdetéig. Akkor látszott először, hogy mennyien is vagyunk, mikor hirtelen megtelt a domboldal. A bemutató során a folyó túlsó oldalára lőtte a nyilakat a  nyilas bácsi. Valójában azonban az, hogy a nyilakat kilőtte ezrednyi rész volt csak, mert egy jól összerakott műsort adott elő, fején mikrofonnal és sok információval érdekességgel.

Rugby (168)Rugby (169)

A páva kert nevét meglepően a pávákról kapta. A gyerekek 15 körül számoltak, aztán belegabalyodtak. A sövény annyira sűrű, hogy azon álltak, sétáltak, de még feküdtek is.

Rugby (139)

Ez a pár percekig feküdt egymás mellett, anyu időnként nyomott egy puszit apu arcára, erre időnként kapott egy lerázós visszapuszit. Nagyon helyesek voltak.

Rugby (148)

A folyópart a vár oldalában, a lapos épület a végében egy malom. Rugby (175) Rugby (183) Rugby (196) Rugby (200)

Talán megint lehet érzékelni a tömeget a várudvarban. Bármelyik angol bármilyen ruhában bárhol ledobja magát a fűre minden gond nélkül. Rugby (202)

A madárbemutatón ez a bácsi beszélt, de többen is segítettek szinte láthatatlanul, ugyanis a madarak időnként a várfal különböző pontjain szálltak le, oda kapták a jutalmat

Rugby (204) Rugby (212) Rugby (213) Rugby (219)

Lovagi torna, ahol négyen küzdöttek, mindenféle fegyvernemben. Rugby (239) Rugby (240)

 

Rugby (253) Rugby (260) Rugby (261) Rugby (271) Rugby (276)

Rugby (289) Rugby (294) Rugby (299) Rugby (319) Rugby (320) Rugby (323) Rugby (327) Rugby (342) Rugby (356) Rugby (359) Rugby (361) Rugby (363) Rugby (366)

A csapat időközben megpihent, piknikeztünk egyet. Szerintem az arcokról lejön, hogy jól esett kicsit az ücsörgés.Rugby (374)

Aztán még a várfalra és a tornyokba nekiindultunk, Lilla beszúrta szoknyájába frissen szerzett fa tőrét.  Rugby (389)

Fanni a vár makettjét választotta, majd szeretné bevinni a suliba is megmutatni merre járt.Rugby (405)

Bencének annyira bejött az íjászkodás, hogy egy mini Robin Hood készlettel lett gazdagabb. Van vállon átdobós nyílvesszőtartója is.Rugby (448)

Fentről így mutatott.

Rugby (418)Rugby (421)

Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek is egész jól bírták, végül a hazaúton sem volt alvás. Szerencsére berobban ablak sem.

Másnap a vonatig még belefért egy kis parkozás, játszóterezés is.

Reklámok
 
2 hozzászólás

Szerző: be augusztus 11, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Egy programtalan nap bedúsul

Azt már többször mondtam, hogy idén nyárhiányban szenvedünk, ami a programokra is kicsit rányomja a bélyegét. Volt egy napom a gyerekekkel, amikor muszáj volt a kerület központba bebuszozni, volt egy 5 perces intézni valónk és egy órás szabadidőnk fent nem egy nagy boldogság. Az egész készülődés, az összesen egy órás buszozás jobbra-balra. De ha már így adódott bementünk a kis múzeumba, alig pár terem és megnéztük az esküvői kiállítást. A kiállításról sokat nem tudok mesélni, voltak kitéve a királyi családban zajlott esküvőkre készült dísztárgyak, és pár érdekesebb menyasszonyi ruha a 19- század végétől. Tényleg egészen kicsi kiállítás, éppen annyi, hogy a gyerekek szívesen végignéztek mindent. Viszont be lehetett öltözni.

Bencének a kalapos verzió sokkal inkább tetszett, látszik is a képeken.

IMG_4280 IMG_4282 IMG_4283 IMG_4284 IMG_4285

Ha már a központban voltunk letudtunk mindent, ami suliig onnan kellhet, hiszen már nincs bérletem és csak úgy nem járunk arrafelé. A múzeum jó volt, de azért összességében nem volt egy túl izgalmas nap. Hazafelé elgondolkodtam, hogy szálljuk le a lakásnál, vagy menjünk túl és még ugorjunk be a boltba. A boltra szavaztam magamban, tudjunk le minden nyűgöt egy nap alapon. Milyen jól tettem. Reklám céllal egy nagy mászófalat állítottak fel a piacon és naná, hogy mentek rajta. Lilla csak a mazsoláknak valón, de a többiek az igazin, Bence a tetejéig fel is mászott.

IMG_4288 IMG_4289 IMG_4291 IMG_4292 IMG_4293 IMG_4294 IMG_4295 IMG_4296 IMG_4297 IMG_4298

Így lett aztán igazán emlékezetes ez a nap. A falra azóta újra másztak, mert más hétvégén is felállították, így apának is sikerült élőben megmutatni a tudományukat.

 
1 hozzászólás

Szerző: be augusztus 10, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Lilla új hobbija

A gyermek megtalálta magának a fotózást. Készít képeket telefonnal és fényképező géppel is. Gyakorlatilag bármiről. Hihetetlen komolysággal. Így aztán többek között készült kép vonatjegyről

DSC05329 DSC05331

darts tábla szekrényről

DSC05346

a szobájukban uralkodó rendről és tisztaságról

DSC05347

a mi hálónkról

DSC05362

a hálóból a kerti tárolókról és a vízelvezetőről

DSC05370 DSC05375

a páramentesítőnkről

DSC05379

először csak egy lábszelfi

DSC05392

újításképp egy szűrőt is bekapcsolt

DSC05394

a meséje

DSC05403

És egy gyűrű, amit az utcán talált. Két napig ez volt a mindenség.

IMG_4267

Majd egy tollasozós piknik képei:

Útban a park felé

DSC05411

Legalább van közös fotónk. De lehet, hogy gyakrabban kellene járnunk tollasozni, mert úgy tűnik nem férünk rá egy képre.

DSC05412 DSC05414

Hangya a szalvétán

DSC05413

Mostanában mindig regényeket mond, hogy mit ábrázol egy-egy felhő. Erre is legalább tíz verziója van.

DSC05417

Lillának is kellett egy virágos közeli, mert olyat mindenki csinálDSC05419

Aztán naná, hogy lett egy rendes szelfi is a suli sportnapján, mert azt is mindenki csinál IMG_4162 IMG_4163

Anya századszorra kellett, hogy mosolyogjon. Unta kicsit, úgyhogy megvariálta

IMG_4208

Egy újabb remek közös kép

IMG_4259

Végül a művésznőt is sikerült lencsevégre kapni. Mentünk a suliba a többiekért, mütyűr hegyekkel felszerelkezve.

Az öltözködés is olyan jól megy neki, mint a fotózás!

IMG_4270

 
1 hozzászólás

Szerző: be augusztus 10, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Magyar Kulturális Nap

Kicsit korábbi programunk volt, de a sok év végi többi program miatt a háttérbe szorult ez a bejegyzés. Egy szombati nap nyakunkba vettük a várost. Sajnos Andris dolgozott, így csak a gyerekkel indultam neki. A terv csupán annyi volt, hogy elmegyünk megint a kedvenc farmunkra és az attól nem messze lévő hatalmas homokos csúszdázós játszótérre. Aztán szólt a facebook, hogy programom van. korábban bejelöltem egy magyar napot. Az első ilyesfajta rendezés, lesz zene, tánc. Úgyhogy terv gyorsan módosítva, délután 3-tól 8-ig volt meghirdetve, így valójában csak a sor végére be kellett illeszteni. A londoni távolságokat azért nem árt észben tartani. Nekiindultunk, kicsit több, mint egy óra alatt megérkeztünk a farmra, onnan séta-busz a parkba fél óra. A parkban nagy játszás, majd fél négykor indultunk a magyar napra. Az okos tervező azt mutatta, hogy egy órás az út. Csakhogy van ám forgalom is, éppen leginkább dugó! Aztán volt forgalom elterelés. A nagyobbik baj, hogy nem szálltunk le, pedig jobban tettük volna, és a terelt busz nem áll meg, csak egy jó idő után. Hiába nyomkodtuk mi minden felbukkanó buszmegálló előtt a gombot, olyan negyed órát robogott velünk rossz irányba a busz. Soksávoson át, keresni innivalót az elcsigázott istenadta népnek, majd keresni a vissza-buszmegállót. Majd hosszú percek után visszatértünk a kiindulópontra, ahonnan a terelés miatt várt a séta. Az egy óra út kicsit több lett, mint kettő. De végre meglett egy kis belvárosi park, ahol közeledve a színpad felé némi piros-fehér-zöld és az Érik a szőlő fogadott minket. Ha jól vettem ki tánctanítás gyerekeknek folyt éppen a színpadon. Aki azt hiszi, hogy most az jön, hogy mi lelkesen beálltunk, hát téved. A színpadig csak félig jutottunk, mikor a legkisebb megszólalt, hogy menni kellene a mosdóba-nagyon!. Hát ilyen nincs, azt felmértem fél perc alatt, hogy ez a park túl kicsi benti nyilvános wc-hez, de hát valaminek kell lenni, mert itt általában nem nehéz találni mosdót.  Futottunk azért egy kört, majdnem szó szerint, persze semmi. Áh, de egy kávézó, ahol ki volt már előre írva, hogy nincs wc-zés. Kérdezni szabad alapon azért megérdeklődtem, hogy akkor hol és kiderült, hogy a park külső oldalában van egy a közelben. Így esett meg, hogy kígyózó magyar sorban, picurka mosdóban 3 hellyel mi elmentünk nagyon a mosdóra. Jobban nem is indíthattunk volna.

Mire kikeveredtünk és végre eljutottunk a színpadig éppen hat óra lett. Kezdődött a felnőtt néptánc blokk, majd egy órás. Alapvetően tánc, talán két zenekari betét volt. Szépek voltak, ügyesek és jó volt. Sok táncfellépést láttam gyerekkoromtól, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egyszer Londonban a Temze partjához közeli színpadról köszönnek vissza a dallamok. Aztán itt gyorsan abba is hagytam, mert az emberek inkább vidáman szórakoztak, mint szemeket törölgettek.

Az én elképzelésem az volt, bár nem tudtam a programot, hogy legfeljebb hétig maradunk. A tánc véget is ért, de elmondták, hogy rock koncert következik. Három bárányka szempár kérlelt, hogy maradjunk. Én kértem őket, hogy viszont akkor egyből indulunk a végén és ki kell tartani a hangulatnak hazáig, ami még onnantól másfél óra legalább. Otthon a homokozás miatt tuti hajmosásos fürdés, nem lehet ‘büdösen’ aludni. Próbáltam elrettentő lenni, de hajthatatlanok voltak. Általánosan ismert slágerek voltak, Repül a bálna, Ilyenek voltunk, Pocsolyába léptem, A kör …

Jó volt a hangulat, a gyerekek nagyon élvezték. Negyed kilenckor tudtunk végül elindulni. Mikor egy ekkora város közepén kissé mégis szenvedő három gyerekkel, az egész napos készenlét, fotó, videó és a délutáni buszos kavargás alatt állandó újratervezés miatt alig pár százalékon pihegő telefonnal negyed kilenckor belegondoltam az estébe kicsit rosszul lettem, aztán egy kis friss szellő a Temze felől megtalálta az egyetemista lányt, aki a legjobban a nyári esték illatát tudja hiányolni mióta gyerekei vannak és belecsaptunk jó kedvvel a hazaútba. Nem is volt semmi gond a gyerekekkel, nagy szerencse, hogy a buszon nem aludtak el, gyorsan lefürödtek és már nem is tudom, de olyan nyolc, fél kilenc közt szállingóztak csak elő reggel.

IMG_4038[1]

Kakas, tudom nem nagy szám, de annyira gyönyörűen csillogó tollai voltak!

IMG_4058[1]

Valahol egy Fanni és egy Lilla

IMG_4049[1]

Valahol egy Bence

A magyar buli facebook oldalára később töltött fel mindenki képeket, videókat. Pár helyen rajta vagyunk a képeken mi is. A következő fotókat egy fotós csajszi készítette a zenekar kérésére, és a zenekar osztotta meg őket. IMG_4099[1]

IMG_4100[1]

A frontember Lillának énekel…

IMG_4105[1]

… majd le is térdel, mire ő menekülőre fogta

IMG_4107[1]

Bence annyira tetszett a fotósnak, hogy külön lefotózta. Nagyon jó kép, annál is inkább, mert a ruhájukat úgy mondtam, hogy az utazáshoz és a homokozáshoz igazítsák. Mivel kiment a fejemből ez a program még aznap sem voltam ráhangolódva. Így esett meg az angol focimez és a magyar zászló esete.

IMG_4108[1]

IMG_4109[1]

Kis kedvenc, a magyar ruhás mini tejeskávé baba

 
Hozzászólás

Szerző: be július 17, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Lilla ballagása

Kedden tartották a diplomaosztó ünnepséget. Hirtelen nem tudok rá jobb szót és valójában tényleg leginkább arra is hasonlít. Reggel megérkeztünk az oviba, majd mi szülők 11-re voltunk hivatalosak az ünnepségre.  IMG_7866 másolata

Az oklevél kiosztó kicsit több, mint fél órás volt. Saját óvónőnként csoportosítva, de egyesével név szerint szólították a gyerekeket. Átvették a végzős oklevelet a vezetőtől és az óvónőtől, kézfogás, csüccs. Ilyen egyszerű volt a forgatókönyv és valljuk be már 2 perc után sem volt annyira izgalmas, nemhogy fél óra után. Beszélgettek a szülők, a gyerekek, volt, aki sírt, az egész nagy tornaterem jellegű templomi nagyterem zengett, a vezetőnő zavartalanul csak mondta-mondta, kezdett az egész kaotikus lenni, amikor is lassan feltűnt, majd figyeltem is, hogy Lilla az egyetlen, aki végig ül, csendben és nyugodtan van. Lilla. Pont ő, akivel naponta hússzor megyünk egymásnak, egy fél szemnek mindig rajta kell lenni, égedelem és erre tessék. Na, ezért külön puszit kapott!

IMG_7872 másolata IMG_7874 másolata IMG_7877 másolata IMG_7881 másolata IMG_7882 másolata IMG_7883 másolata IMG_7884 másolata IMG_7885 másolata IMG_7886 másolata IMG_7887 másolata

IMG_4147

Megkaptuk a munkáinak dossziéját is, minden festményt, ragasztmányt és a suliba leadandó csomagot is. mi átadtuk a képeslapjainkat, amiben köszönetet mondtunk. A legutolsó nap aztán pont ma volt. Egy partival zárták az évet, volt tánc és általunk vitt partikaja. Kaptak kis búcsúédességét. kissé higed-rideg szenvtelen volt a búcsú, azaz angolos. Ugyanakkor ketten sírva ölelgették össze Lillust. A vezetőnő mondta, hogy nagy munka volt nekem is a suli-ovi közti állandó mászkálás, “well done, Mummy” és Lillát nagyon szerette, nagyon aranyos kislány és öröm volt vele dolgozni. Mindez angolosan előadva, de akkor is nagy szó, mert a többség nem kapott búcsúszavakat.

Amikor a nagyok vándoroltak csütörtökön új tanár nézőbe, az előkészítő megüresedett, és oda pedig minket vártak ismerkedni. Lillával csaptunk egy tekergős görbe délelőttöt kettesben és bementünk a megadott időre. Először félénk volt bemenni, de aztán a sok-sok játék legyőzte a félénkséget. Ki volt készítve egy sarokban az asztalra gyurma, volatk számolós játékok egy másik asztalon, volt konyha sarok, babákkal, olvasó sarok. Fél óra ripsz-ropsz eltelt, kis gyurmázás után a konyhából ki sem lehetett robbantani. A másik osztály terme mellettünk valahogy népszerűbb volt, oda mentek az anyukák. Nálunk csak mi voltunk és két kisgyerek, akiket az oviból a tanárok kísértek át. Úgyhogy a tanító néninek elég sok ideje jutott velünk beszélgetni. Lilla mindent értett, de kb 10 szót mondott csak zavarában. Inkább csak bólintott illetve úgy csinálta a dolgokat, hogy lehetett rajta látni érti a tanárnőt. Ennek rettenetesen örült Mrs Millane (milén), azt mondta, akkor innentől sima ügy. Beszélgettünk az oviról, nyelvhasználatról és persze a nagytesókról. Fannit nem ismerte, tudtommal tavaly érkezett tanárnő és csak a kisebbeknél van. Viszont Bencét annál jobban. Ó, az a helyes fiú, milyen szép barna bőre van. Mikor egy másik segítőtanár is bekapcsolódott, kiderült, hogy Bencét titokban csak Justin Biebernek hívják egymás közt, neki nem merik mondani, nehogy a fejébe szálljon. (meg leginkább fogalma sem lenne róla ki az 🙂 ) Én meg gondoltam szépen vagyunk, Lillának jól elő van készítve a terep …

 
Hozzászólás

Szerző: be július 17, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Lilla év végi piknik

Idén is elmentünk piknikezni az ovis csoporttal. Most apa is tudott jönni. Amíg a gyerekek játszottak az óvónénikkel, addig mi heverésztünk a csodás piknikre való összehajtható vízálló aljú pokrócunkon. IMG_7846

Látszik, hogy itt is éppen ugyanúgy ég ki nyáron a fű. A “szép zöld gyep”  csak eső mellett nő itt is, úgyhogy inkább az őszi-téli-tavaszi hónapokban kell keresni.

IMG_7841 IMG_7833 IMG_7834

Volt anyukákkal közös körjáték is, majd megettük a kis elemózsiánkat, amit mindenki magának és a gyerkőcnek csomagolt, majd mi dél körül el is búcsúztunk. Nagy szerencse volt, hogy az idő kegyes volt hozzánk, mostanában itt is változékony az időjárás, igaz nincs akkora kánikula, mint otthon, de amikor hűvösebb napok vannak, akkor szintén hidegebb van az otthoninál és az már kicsit sem nyári idő.

 
1 hozzászólás

Szerző: be július 17, 2015 hüvelyk Uncategorized

 

Bizonyítvány

IMG_4144[1]Megkaptuk az iskolás korú gyermekekről az éves jelentést, szépen bekötve. Végtelenül egyszerű az idei értékelés. Az adott tantárgyak mellett három lehetőség szerepel. Korától elvárt szintnél magasabban teljesített, korától elvárt szinten teljesített, illetve az alatt teljesített. Előmenetel, fejlődés, kissé szorgalom szintén ezzel a három kategóriával van értékelve. Úgyhogy nagyon egyszerű a képlet.

Fanni mindenben korának megfelelően teljesített, kivéve tesi, ami az elvárt szintnél magasabb. Előmenetele, fejlődése olvasásból, írásból, matekból, tudományokból, tesiből korától elvárt szintnél magasabb. Művészetekből, design&technológiából, humán tárgyakból, franciából, vallástanból, zenéből, számítástechnikából korának megfelelő szinten van.

Bence tudásában mindenből korának megfelelő szinten van, kivéve matek, amiben meghaladja a korát. A fejlődése minden tantárgyból, ugyanazok, mint Fanninak, korának megfelelő.

Ezek tehát a táblázatba foglalt x-elt eredmények, ha úgy tetszik a jegyek. Angolból,matekból, tudományokból és számítástechnikából kaptak részletes szöveges értékelést. Majd a gyermek egész éves teljesítményét értékelte az osztályfőnök, pár személyes szót hozzáfűzött az igazgatónő, írt a gyermek is és végül kértek szülői megjegyzést is az iskolai példányba.

Fanni nagyon pozitív kicsengésű értékelést kapott. Az egyik legkiemelkedőbbet angolból. Szó szerint fordítom. Fantasztikus munkát fektetett az olvasásba, korábban egy tanár által felügyelt kisebb csoportban volt, mára magabiztos és elszánt olvasó. Nagyon jó a megértése, és most már ez visszatükröződik az írásában is, azaz már beépül az önálló munkájába a sok hallott, olvasott szó. A másik nagyon szép rész, amit az osztályfőnöke írt: Fanni ügyes mindent-tudó, és nagyon keményen dolgozott idén. Sok tantárgyban jelentős fejlődést ért el, és semmi okát nem látom, hogy ez jövőre ne így folytatódjon. Pozitív a hozzáállása a tanuláshoz, és önálló tanulóvá kezd válni. Büszke a munkájára, amit mindig gyönyörűen készít el. Művészet és sport felé egyaránt érdeklődik. Extra iskolai feladatokban is részt vesz, netball csapatban képviselte az iskolát. Fanni érti az iksolai aranyszabályok fontosságát, és megtesz minden tőle telhetőt a betartásukra. Barátságos, segítőkész és népszerű tagja az osztálynak, akire példaképként lehet tekinteni.

Végül az igazgatónő szavai, Gratulálok Fanni, ez egy kiválóértékelés, ami mutatja milyen nagy utat tettél meg. Legyél nagyon büszke!

Bence értékelése kissé kevésbé magasztos és ha már a jóval dicsekszünk természetesen ezt is leírom. Nehéz ügy, mert egy csodás eredmény, összességében tökéletes, még akkor is az lenne, ha angol gyerek lenne, nem hogy így. Ugyanakkor az jön át, hogy sokkal többet is tudna. A Fanni-féle szorgalom, kedves kislány magatartást hiányolják, mert tudják, ha az meglenne akkor Bence nem csak nagyon jó lenne, hanem szuper jó. Hát ezt mindannyian tudjuk, ahogy azt is, hogy nem “kedves kislány”, annak is örülhetünk, hogy nem kell az igazgatónőhöz járni kéthetente, mert akár az is lehetne. Összességében jó a magatartása, nagyon remekül tanul, másfél év alatt teljesen ledolgozta a nyelvi hátrányt, ne legyünk telhetetlenek. (De azért piszkáljuk kicsit …)

Szóval önállóan képes bővített mondatokat alkotni, jelzőket és kötőszavakat helyesen használ az írásában. pontosan használja a nagy kezdőbetűt és a pontot és megjelentek az írásában egyéb írásjelek. Matekból ugye korát meghaladja, jöhet a szorzótábla. Az osztályfőnöke az írta, hogy Bence egy nagyon intelligens fiú. Jól fejlődött az első osztályban, és hiszem, hogy ez folytatódik másodikban is. Bence időnként küzd a helyes viselkedés megválasztásával, ami néha akadályozza a fejlődését. Ha Bence kontrollálja a viselkedését, akkor úgy vélem kiváló fejlődést fog elérni második osztályban. Ezektől eltekintve egy nagyon bájos, segítőkész fiú huncut mosollyal és nagy öröm volt Bencével együtt dolgozni az osztályban.  Az igazgatónő pedig az alábbiakat fűzte hozzá. Gratulálok Bence, büszkék vagyunk rád. Emlékezz rá, hogy mindig a lehető legjobbat hozd ki magadból!

Jövőre Fannit várja Mr Sonenfeld (zonefeld), Bencét Miss Delauncey (delaunszéj). Mindketten teljesen újak az iskolában, úgyhogy sokat nem tudunk róluk. A gyerekek csütörtökön mentek ismerkedni az új tanárral és teremmel. Mindkettő szimpatikusnak találta, beszélgettek, illetve saját magukról, a tavalyi évről kellett írniuk, ami segítség lesz a tanároknak. mit élveztek tavaly a legjobban, legkevésbé, miben a legjobbak, legkevésbé….

Még van 4 nap a suliból, igaz egy sportnap is van közte és csütörtökön pedig csak 2-ig van suli. Aztán VAKÁCIÓ!!!

 
2 hozzászólás

Szerző: be július 17, 2015 hüvelyk Uncategorized