Már többször is szerepelt a blogunkon egy baráti friss házaspár, Szilvi és Gabi. Eddig ők látogattak el hozzánk, most pedig mi mentünk hétvégézni hozzájuk, amit ezúton is nagyon köszönünk!
Rugbyben laknak, Warwickshire megyében, Londontól észak-nyugatra, Birminghamhez közel. Azt lehet mondani, hogy elég közel hozzánk, összesen másfél óra volt az utazás tisztán. A tőlünk gyalog 10 percre lévő vonat állomásról (HÉV-szerűség) indultunk, aztán metróra szálltunk, be a belvárosba egy pályaudvarra és onnan vonattal Rugbybe. A vonat 50 perc haladós utazása a londoni közlekedés mellett igazából fel sem tűnt. A jegyeket már előre megvettem egy alkalmazás segítségével. Én csak azt írtam be, hogy tőlünk Rugbybe és kiadta az árat. Majd megvásárlás után kinyomtatta Andris a jegyeket az állomáson lévő automatából. A dolog úgy nézett ki, hogy kaptunk oda 5 vissza 5 jegyet, de nem ilyen egyszerűen. Lilla ingyen utazott. Az öt jegy úgy jött össze, hogy 4 volt jó a HÉV-re és metróra egybe. Beléptető kapus a rendszer és mindenkinek külön jegyre van szüksége, majd egy jegy szólt a vonatra négyünknek. A jegyek csak együtt érvényesek, mert így lett kalkulálva az áruk. Az ár egyébként időben előre megvéve nagyon baráti volt, főleg úgy, hogy jegyvásárláskor felhasználtam egy családi vonatkedvezményt adó kártyát. Ezt a kártyát természetesen vinni kell(ett volna) magunkkal. Na, itt jött a kis baj. A jegyeket már hetekkel korábban kinyomtattuk, a kártya áprilisban lett véve és persze nem hordom állandóan. Szóval szépen otthon maradt. A vonathoz való bejutáskor kérték volna. Azonnal leesett, hogy az bizony nincs. Nyilván kerestem azért, hogy hátha, de persze nem volt a pénztárcámban. Az ellenőr a kapunál közben folyamatosan engedte be a többieket, elmondta aztán, hogy annyit tehetünk, hogy ott az állomáson veszünk egy új kártyát és a következővel tudunk indulni. Azonban az nem állt volna meg Rugbyben, úgyhogy végül beengedett minket. A jegy helyre szólt, lehuppantunk és Rugbyig meg sem álltunk.
Gabi jött értünk az állomásra, majd együtt sétáltunk a városközpontba. Általában bárhol kevés a panel, de nagy társasházak sem túl gyakoriak. A háza többsége iker sor vagy önálló téglaház. Ez azt jelenti, hogy alapterületében egy vidéki kisváros sem néz ki kis városnak. A centrum mérete utal jobban a város méretére. Rugby nagyon szimpatikus város. Londonról sokan sokféleképpen vélekednek, mi ketten sem teljesen egyformán. Én egy élhető várost látok magam körül, ritkán mozdulok ki a kerületből hiába egy óra a suli. Andris viszont naponta óriási tömegben bejár a belvárosi forgatagba és sok neki, ami teljesen érthető. Az tény a város nagyon multikulturális, kevés az angol, nincs olyan béke és nyugi, mint más városokban. Az, ami nekünk Angliát jelenti, ami számunkra vonzó itt, az vidéken sokkal jobban tetten érhető. Ezért is tetszett nagyon nekünk Rugby. 
Másnap egész napos kirándulás volt a terv Warwick várába. A busz reggel nyolc felé indult, úgyhogy kelni kellett. A telefon csörgött, gyorsan elkészültünk és mentem volna a gyerekeket kelteni. Az ajtó nem nyílt. Kicsit jobban próbálkoztam, hát megéreztem, hogy valamelyikük az ajtó mögött fekszik. Ez a látvány fogadott.
Sikerült aztán ügyesen összekészülni, és a buszt is bőven elértük. A buszon gyermekeink lazán ejtettek minket, ami nagyon is jól esett. Lestoppolták maguk mellé Szilvit és Gabit. Ettünk, elcsitult kissé a reggeli nyüzsgés, a tájat is megnéztük és éppen kicsit bealudtunk, amikor egy hangosabb robbanás szerűségre riadtunk. A busz kanyarodás közben oldalról elkapott egy KRESZ táblát, ami elintézte az ablaküveget éppen mellettünk. Először nem tudtuk, hogy ez valójában dupla üveg és csak a külső tört. Egy kis darabig el is volt így az üveg, aztán megindult potyogásnak.
Ez még mindig nem a végső állapot volt. Az egészben az volt az érdekes, hogy a sofőrt mennyire nem zavarta, hogy nagy darabokban hullik az üveg a buszról. Igazából a hazafelé menő buszra várva jöttünk rá, hogy a másik végállomás még kb. hét órára volt, Jó lehetett így menni.
Warwick egy grófsági székhely, nagyon gazdag történelemmel. Például itt található Anglia első fiú iskolája, konkrét alapítási dátuma nem ismert, de azt tudni, hogy 914-ben már pár osztállyal működött. A mai napig fiú iskolaként üzemel, de van külön lányiskola is.
Ez az épület a középkorban céhépület volt, majd 1571-ben Leicester grófja átépítette és megtette kiszolgált idős katonák menhelyéül, a mai napig idős katonák lakják, bár a kiírás szerint látogatható is. 
A vár helyén már 915-ben erődítmény állt. Később Arthur király lánya építtette, majd a nagyhatalmú Beauchamps- és Nevilles-cssaládok erősítették meg tornyokkal.
A falon túl várt minket a meglepetés. Kígyózó sor állt és nem láttuk a várba bemenő végét. Mivel jegyeket online is lehet venni és kinyomtatva vinni ahogy mi is tettük, azt gondoltam a sor a pénztárhoz áll. De nem. A pénztár külön sor, aki helyszínen viszi az előbb ott megváltja a jegyet, majd beáll a nagy sorba közösen és úgy megy a várba. Nem egy aprócska váracska. Különböző részein meghatározott időben programokat tartanak, volt íjász bemutató, madárreptetés, lovagi torna és egy végül elmaradt katapultálás. Ezen felül voltak olyan helyszínek, ahol aktívan lehetett beszállni a katonák életébe, íjászkodni, lovaggá válni feladatokon keresztül jutva lovaggá is avatták a gyerekeket.
Szilviék bemerészkedtek a börtönbe, amit mi kihagytunk, mert a honlapon külön figyelmeztettek, hogy elég ijesztő és tíz éves kor alatt nem javasolják. Mi addig megnéztük az íjász bemutatót és elsétáltunk a páva kertbe. Ahogy írtam már elég nagy sor állt a bejutásra várva kora délelőtt is, ugyanakkor mivel nagy a vár nem is tűnt fel annyira a tömeg az íjász bemutató kezdetéig. Akkor látszott először, hogy mennyien is vagyunk, mikor hirtelen megtelt a domboldal. A bemutató során a folyó túlsó oldalára lőtte a nyilakat a nyilas bácsi. Valójában azonban az, hogy a nyilakat kilőtte ezrednyi rész volt csak, mert egy jól összerakott műsort adott elő, fején mikrofonnal és sok információval érdekességgel.
A páva kert nevét meglepően a pávákról kapta. A gyerekek 15 körül számoltak, aztán belegabalyodtak. A sövény annyira sűrű, hogy azon álltak, sétáltak, de még feküdtek is.
Ez a pár percekig feküdt egymás mellett, anyu időnként nyomott egy puszit apu arcára, erre időnként kapott egy lerázós visszapuszit. Nagyon helyesek voltak.
A folyópart a vár oldalában, a lapos épület a végében egy malom. 
Talán megint lehet érzékelni a tömeget a várudvarban. Bármelyik angol bármilyen ruhában bárhol ledobja magát a fűre minden gond nélkül. 
A madárbemutatón ez a bácsi beszélt, de többen is segítettek szinte láthatatlanul, ugyanis a madarak időnként a várfal különböző pontjain szálltak le, oda kapták a jutalmat
Lovagi torna, ahol négyen küzdöttek, mindenféle fegyvernemben. 
A csapat időközben megpihent, piknikeztünk egyet. Szerintem az arcokról lejön, hogy jól esett kicsit az ücsörgés.
Aztán még a várfalra és a tornyokba nekiindultunk, Lilla beszúrta szoknyájába frissen szerzett fa tőrét. 
Fanni a vár makettjét választotta, majd szeretné bevinni a suliba is megmutatni merre járt.
Bencének annyira bejött az íjászkodás, hogy egy mini Robin Hood készlettel lett gazdagabb. Van vállon átdobós nyílvesszőtartója is.
Fentről így mutatott.
Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek is egész jól bírták, végül a hazaúton sem volt alvás. Szerencsére berobban ablak sem.
Másnap a vonatig még belefért egy kis parkozás, játszóterezés is.
otthonunkanglia 